Még 20.000 Ft és ingyen szállítjuk ki megrendelésed!

Megérkezett a 2018-as TOMS kollekció!

Elérkezett a tavaszi/nyári kollekciók bemutatásának ideje, amit mi sem mutat jobban, mint, hogy a TOMS 2018-as válogatása is megjött a Szputnyik shopba.

A TOMS márkával most már több éve partneri viszonyban állunk, hiszen kifejezetten egy olyan márkáról beszélhetünk, ami azonos értékeket képvisel, mint a Szputnyik.

Az amerikai cég évek óta komoly hangsúlyt fektet etikus üzleti modelljükre, amit az is remekül bizonyít, hogy fontos társadalmi problémákon próbálnak segíteni: minden megvásárolt TOMS lábbeli után a cég a harmadik világban élő, mélyszegénységben nyomorgó kisgyerekeknek adományoz egy vadonatúj pár cipőt, ezzel is igyekezve könnyebbé tenni kilátástalan életüket.

Ezen kívül minden évben keres a TOMS még egy ügyet, amiben példamutató lehet a világ számára. Idén a bálnáké a főszerep, ezért megalkották a TOMS Animal Initiative Bálna kollekcióját, ami egy limitált szériás, vegán kiadás, és a bevételekből származó összeget az Oceana környezetvédelmi szervezet kapja a bálnák megsegítésére. igyekeznek felhívni a figyelmet a túlhalászás veszélyeire és a populációk vándorlási útvonalának veszélyeztetésére.

Az Oceana széria vegán cipői állati eredetű anyagok nélkül készültek, több színben és fazonban minden vegán, vegetáriánus és állatbolond számára. A limitált számú, vegán cipők nem csak az Oceana állatvédő szervezetet támogatod egyszerre, hanem a TOMS One for One® kampányát is!

toms, oneforone, shoes, szputnyik

Itt a jó idő, ezért időszerű bemutatnunk nektek a legújabb tavaszi / nyári kollekció válogatott darabjait, ahol idén is színpompás, pasztell színek és a minimalista színkombinációk kapták a főszerepet a környezettudatosság mellett.

TOMS Classis- Oceana (Női)

 Oceana széria egyik legkülönlegesebb tagja. A minőségi vászon tengerkék színét imádnivaló bálna sziluettek díszítik, amik harmonizálnak a talp színével. A belső talpfelületen a bálnák vonulási útvonala teszi még szerethetőbbé ezt a TOMS-t, ai a vegán család oszlopos tagja. Az igazi állatbolondoknak, természetvédőknek és az egyszerű színkombinációk kedvelőinek kötelező darab!

A Oceana széria egyik legkülönlegesebb tagja. A minőségi vászon tengerkék színét imádnivaló bálna sziluettek díszítik, amik harmonizálnak a talp színével. A belső talpfelületen a bálnák vonulási útvonala teszi még szerethetőbbé ezt a TOMS-t, ai a vegán család oszlopos tagja. Az igazi állatbolondoknak, természetvédőknek és az egyszerű színkombinációk kedvelőinek kötelező darab!

A webshopon itt találod. (20.490 Ft)

TOMS Classic- Riviera Stripe (Női)

A minimalista design kedvelői garantáltan megbolondulnak majd ezért a TOMS-ért. A két fő színnel játszó alpargata tökéletes választás azoknak, akik nem szeretik a túl harsány színeket, de mégis feldobnák valamivel a megjelenésüket. A bézs vászon adja a cipő alapját, amin markáns, kontrasztos csíkozással emelik ki a fazon különlegességeit. Hálás mintázat, amit könnyű bármilyen színnel kombinálni. Igazi nyárcsalogató, tengerész cipő!

A webshopon itt találod. (16.990 Ft)

TOMS Classic- Strawberries (Női)

Ha az igazán vattacukor illatú tavaszt szereted, a színpompás mezőket, az életigenlő, vidám mentalitást, akkor ez a neked való TOMS! A szokványos vászon alapot egy egyáltalán nem szokványos eper minta bolondítja meg, amitől igazán üdítő és imádnivaló megjelenést kölcsönöz a viselőjének. Szinte érezzük a jókedv illatát

TOMS Classic- Natural Metallic (Női)

Talán az idei kollekció egyik legletisztultabb darabja. Természetes vászon anyagával és bézs színével az egyszerűséget és praktikumot hirdeti, hiszen ez a TOMS lényegében bármilyen más színnel és mintával tökéletes kombinálható, és egy igazán tiszta megjelenést kölcsönöz a viselőjének. Egyszerű és nagyszerű!

A webshopon itt találod. (16. 990 Ft)

TOMS Classic- Black (Női)

 A TOMS legismertebb fazona, az egyszerű, egyszínű fekete alpargata, aminek a belső borítása lett megbolondítva színes törzsi mintával. Legyen szó akár egy mozgalmas napról a munkahelyeden, vagy csak egy kellemes kávézásról a barátokkal, ez a cipő minden alkalomhoz tökéletesen passzol. A kényelem és a praktikum megtestülése egy vászon cipőben, ami a monokróm mániások szívét biztos elrabolja. Még hogy a fekete unalmas!

A webshopon itt találod. (15.990 Ft)

TOMS Classic- Majolica Blue (Női)

Egy igazi alapdarabról beszélünk, ami a mélykék, vászon felsőrésszel és nyers színű talprésszel kápráztat el minket. Belső csíkos borítása az igazi, nyári vitorlás időt idézi meg minket, a napfény csillanását a víztükrön és a vakító napsütést. Hordj egy talpalatnyi nyarat a lábadon!

Egy igazi alapdarabról beszélünk, ami a mélykék, vászon felsőrésszel és nyers színű talprésszel kápráztat el minket. Belső csíkos borítása az igazi, nyári vitorlás időt idézi meg minket, a napfény csillanását a víztükrön és a vakító napsütést. Hordj egy talpalatnyi nyarat a lábadon!

A webshopon itt találod. (15.990 Ft)

TOMS Classic- Dandelion (Női)

A TOMS tervező csapata idén is tökéletesen eltalálta a színeket. A szikrázó citromsárga alpargata láttán tuti mánikus vágyat érzel majd, hogy beszerezd. A csodálatos árnyalat könnyedén kombinálható más színekkel és biztosan feldobja a napod. Vedd a lábadra a napsütést és ragyogj!

TOMS Classic- Soft Lilac (Női)

A 2018-as évnek is az egyik fő trendje lesz a pasztell árnyalatok használata. Ennek a tökéletes mintapéldája a pasztell lila árnyalatú alpargata, ami csodálatosan harmonizál a nyers színű talprésszel. Megtestesíti a tavasszal virágba boruló akácfák lombkoronáját, a strandon vásárolt vattacukrot, a balatoni vizibiciklik színét- a nyarat! Egyszerűen nem tudunk betelni vele!

TOMS Classic- Powder Pink (Női)

A Soft Lilac kistestvére, ami idén púder rózsaszín árnyalatban került üzleteink polcára. Az igazi tavaszi virágszín, amiért biztosan megbolondulnak a romantika kedvelői, hiszen olyan lágyan lopja be magát  a szívedbe, hogy észre se veszed.

A Soft Lilac kistestvére, ami idén púder rózsaszín árnyalatban került üzleteink polcára. Az igazi tavaszi virágszín, amiért biztosan megbolondulnak a romantika kedvelői, hiszen olyan lágyan lopja be magát  a szívedbe, hogy észre se veszed.

A webshopon itt találod. (15.990 Ft)

TOMS Slipon- Black (Férfi)

Bármivel könnyedén kombinálható, hiszen tudjuk, hogy a férfiak nem mindig szeretnek bajlódni a megfelelő összeállítással. Lepd meg a párod vagy családtagod a TOMS család legújabb tagjával, hogy neki is jól induljon a szezon!

Hogy a srácok se maradjanak ki a TOMS-életérzésből, elhoztuk nekik ezt a monokróm csodát. Az elképesztően kényelmes talprésszel kialakított slipon most fekete vászon felsőrésszel és fekete talppal került üzleteinkbe, ami tökéletes választás lehet akár egy elegánsabb eseményre vagy egy laza, nyári délutánra. Bármivel könnyedén kombinálható, hiszen tudjuk, hogy a férfiak nem mindig szeretnek bajlódni a megfelelő összeállítással. Lepd meg a párod vagy családtagod a TOMS család legújabb tagjával, hogy neki is jól induljon a szezon!

A webshopon itt találod. (20.490 Ft)

Ha részese szeretnél lenni a TOMS-élménynek, és a stílusos jótékonykodásnak, akkor válaszd az amerikai alpargata életérzést és csodáit és csatlakozz a TOMS csapatához!

A méreteket keresd Dohány utcai üzletünkben és webshopon!

www.facebook.com/szputnyikshop/
www.instagram.com/szputnyikshop/